18. MICHELIN - BUDAPEST RALLYE
2004. augusztus 6 - 8.
Budapest - Salgótarján
Magyar Köztársaság ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG 2004


Beszámoló:
A cél előtt ért véget a verseny




2004. augusztus 12.

"...Navigátor ki, sisakban rohanás kb. 150 métert, és a zöld O.K-t lobogtatva mutattam Zsolt Daninak, hogy lassabban menjen. Aztán hallom, hogy beindult az OPC. Futás vissza, beülni, hangosítás már nem ment, ordítok, hogy mi jön. Aztán szól, hogy hagyjam, és fejből letolta elég tempósan a végét..."

Nyugodtan elmondható, hogy a legnehezebb verseny volt életünkben a Budapest Rallye ebben az évben. A történelem megismételte önmagát, és a tavalyi Miskolc Rallyehoz hasonlóan (ott még Gabura Krisztiánnal), a befejezett verseny után a céldobogóig már nem sikerült eljutni Andrásnak. A legelső gyorsaságitól kezdve folyamatosan problémáink voltak. A váltóról leesett egy csavar, ömlött a váltóólaj - többek között a fékre is -, így mentünk az első két gyorsasági szakaszon, szinte bal első fékhatás nélkül. Azután a jobb hátsó lengéscsillapító alsó csavarját hagytuk el, a harmadik gyorsasági rajtja után közvetlenül.

A szervizben sikerült orvosolni a dolgokat, és a negyedik gyorson tudtunk egy probléma menteset autózni. Az ötödik gyorson utolértük az előttünk haladó autót, és bennhagytunk vagy 20 másodpercet is, de itt már ette a vizet az autó.

A hatodikig etapon még nem volt nagy gond, de a gyorsaságin már szólt Andris: hengerfejes a motor. Szervizben a jól bevált "tejet a hűtőbe" módszerrel próbálták a fiúk valamennyire orvosolni a problémát, nem sok sikerrel. Az utolsó körben már csak azért imádkoztunk, hogy kibírja a motor. Kb. 5 kilométerenként meg kellet állnunk egy nyilvános kútnál, és locsoltuk a hűtőt, a hengerfejet és a motort, hogy visszahűljön egy kicsit, és ugyanezen távonként megevett 3-4 liter vizet is.

A szuhai gyors utáni etapon kidurrant a hűtönk is, ömlött a hűtővíz, és szinte minden lehetséges helyen, ahol vizet lehetett vételezni, megálltunk hűteni és utántölteni. Egy percet ki is késtünk, de odaértünk a ceredi rajthoz, ahol már ömlött az eső, és természetesen slick gumik voltak fenn. Itt még több mint 7 perccel vezettünk...

Az ablak folyamatosan párásodott, de mire jó a navigátor zoknija?

Kb. a tizedik kilométer után egy csepp hűtővíz nélkül mentünk, és a motor még bírta, bár a hangok amiket kiadott elég furcsák voltak már. Aztán megforogtunk egy balos kanyarban... És Andris megint előadta a kezét (a büdös életben nem tudnám megcsinálni), meg a lábát... Kormányzás( ?? na ezt hogy csinálja mindig???), fék, gáz, és egy teljes fordulat után menetirányban megállt az autó az úton. És nem indult. Imádkozás: "Indulj már, indulj már..." Nem indul. András szólt, hogy szálljak ki integetni a mögöttünk jövőnek, nehogy belénk szálljon hátulról. Navigátor ki, sisakban rohanás kb. 150 métert, és a zöld O.K-t lobogtatva mutattam Zsolt Daninak, hogy lassabban menjen. Aztán hallom, hogy beindult az OPC. Futás vissza, beülni, hangosítás már nem ment, ordítok, hogy mi jön. Aztán szól, hogy hagyjam, és fejből letolta elég tempósan a végét. Ilyen ez a Hadik.

És beértünk... A beíró utáni csapnál kb. 40 liternyi vizet öntöttünk a motorra és a hűtőre, aztán tele vízzel a hűtőt. A szervizparkig mind elfogyott kb. 5 kilométeren. A nagyszervizben minden lehetséges kannába és flakonba vizet tettünk (kb. 60-70 liternyit), azt be az autóba, és egy kis hűtőreparálás után irány Eger. Innen már egy vesszőfutás volt az út. Minden 3-4 km megtétele után állj, navigátor ki, tető fel, túlfolyósapka le (ami nem volt forró :o) ), víz be (4-5 liter), sapka vissza, tető le, navigátor vissza. És ez ment egészen a terpesi elágazásig, ahol a 32 km-es etap távra már mindössze 20-22 percünk maradt. És ott a motor megadta magát... Nem hittem el...

Testileg, lelkileg teljesen kikészülve szinte némán vártuk meg a trélert, és toltuk fel rá az autót. Majdnem 6 perces előnnyel nyertünk a versenyen, és a célbaérés nem sikerült... Az anyagi kár jelentős, mivel a motor kompletten kuka.

Hát ennyi volt a Budapest Rallye a számunkra.

HADIK Rallye Team

forrás: www.toljadneki.hu