Bevált a Subaru



2009. november 20.

Hadik Andris Magyar Bajnok! De nem csak a magyar bajnokságban aratott sikereket, hanem a szlovákoknál is szép eredményeket tud felmutatni. Nem is beszélve arról, hogy mi lett volna, ha lengyel barátainknál nem dob egy hátast a rajt után 400 méterrel!

- Gratulálok a Bajnoki címedhez, és a Kassa Rallye-n elért második helyezésedhez

- Igazából abszolútban negyedikek vagyunk, ugyanannyi ponttal, mint a Drotár (Igor Drotár - Octavia WRC), aki harmadik lett a bajnokságban, mert neki több a jobb helyezése, mint nekem. Sajnos mi elrontottuk ezt a szlovák bajnokságot, mert Lengyelországban felborultunk, rögtön a verseny elején. Ez nagyon komoly hátrányt jelentett, hiszen azon a hétvégén minden nap külön bajnoki futamnak számított, és mi egyiken sem tudtunk pontot szerezni. Emiatt egy kicsit visszacsúsztunk, de így sem olyan rossz ez az eredmény, főleg, ha azt nézem, hogy Szlovákiában csak kedvtelésből versenyeztünk.

- Hogy alakult a Szlovák Bajnokságban az idei év?

- Idén két verseny is volt itthon, ami közös volt a szlovákokkal, ezért döntöttünk úgy, hogy részt veszünk mindkét bajnokságban. Egerben abszolút harmadik lettem a Szlovák Bajnokság értékelése szerint. Aztán az első szlovák versenyen az Eperjes Rallye-n is abszolút harmadik helyre sikerült beérnem. A következő verseny, a második közös futam, a Salgó Rallye volt, ahol abszolút negyedik lettem. Arra a versenyre Spici is benevezett és meg is nyerte az abszolút értékelést Ifj. Béres előtt. A Pozsony Rallye-n abszolút ötödik lettem, ami után még esélyünk volt az év végi dobogós helyezésre, de a már említett verseny Lengyelországban sajnos elvette az esélyünket. Az a verseny volt számunkra a fordulópont! A verseny előtt még a második helyen álltunk, aztán én rontottam, és egy kanyarban felborultunk, rögtön a verseny elején, az egyes gyorsasági szakaszon, 400 méterrel a rajt után. Egyébként a bajnokság remek pályákon zajlott, nagyon jó hangulatban és a rendezés is színvonalas volt.

- A Kassa Rallye-n azért indultatok el, hogy meglegyen az abszolút negyedik helyezés?

- Igen. Azért mentünk, hogy az abszolútban és a kategóriában is megmaradjon a helyezésünk. Így az N csoportban és az N4-es kategóriában harmadikak lettünk. - a szlovákok együtt értékelik a S2000 autókat a hagyományos N4-es autókkal, hogy meglegyen a kategória. Abszolútban, pedig meglett az év végi negyedik hely.

- Úgy látom Te is szereted a Szlovák bajnokságot, szeretsz ott versenyezni!

- Igen! Nagyon jók a bajnokságaik, nagyon jók a versenyeik. Olyan területeken tudnak versenyeket rendezni, amiknek igen jók az adottságaik. Sok és jó minőségű hegyi útjaik vannak és a magyar versenyzőket is ugyanúgy kezelik, mint a hazaiakat.

- Jövőre is tervezitek, a Szlovák Bajnokságot?

- Igazából tervezgetünk sok mindent, de nem tudjuk még, hogy mi lesz. Szeretnénk minél több versenyen elindulni.

- Magyarországon először értékelték külön a WRC és A8-as autókat. Volt egy NYRB és volt egy ORB. Te vagy az első, aki megnyerte a Magyar Bajnokságot ebben a különválasztott rendszerben, ami óriási siker! Gondoltál erre az év elején?

- Nem, mert a tavalyi évünk elég rosszul sikerült és az év elején egy jókora gödörből kellett felállnunk. Az Eger Rallye jól sikerült, és a siker meghozta az önbizalmam. Eger után jött minden magától, nagyon jól összeálltak a dolgok. A Subaru-t sikerült jól összerakni, beállítani, így semmilyen műszaki probléma nem hátráltatott minket az év folyamán, és végre a beállításokkal sem voltak már problémáink.

- Csodálatosan viselkedett a Subaru egész évben, szinte technikai problémák nélkül teljesítette ezt az évet.

- Igen ez így van. Elgondolkoztunk rajta, hogy milyen alkatrészeket kellett cserélni, és azt kell mondjam, hogy szinte semmit! Gyakorlatilag alig kellett hozzányúlni, mindössze a Veszprém Rallye után kellett néhány futóművel kapcsolatos alkatrészt kicserélni.

- Úgy tűnik nálad bevált a Subaru, jövőre is maradsz a márkánál?

- Igen. Mindenképpen Subaru-val versenyzek.

- 2010-ben külföld, vagy a Magyar Bajnokság élvez nálad prioritást?

- Magyarországon mindenképpen szeretnék versenyezni, itt élünk és itt lakunk! Ezen kívül, hogy mi lesz, azt még nem tudom. Igazából még ez a magyar dolog sem körvonalazódott teljesen, nagyon le vannak lassulva a dolgok. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy minél több versenyen tudjunk indulni.

- Kassa Rallye-val befejezted az idényt?

- Mikulás Rallye-n nem indulok. A Jänner Rallye-n - ami januárban lenne Ausztriában - szerettem volna indulni, de úgy néz ki, hogy nem kerül megrendezésre. Itt egyszer már indultam az Opel-lel pár éve. Ez egy havas, vagy jeges rali és nagyon tetszett.

Szöveg: Grátz Kata
Fotó: DuEn

forrás:

[ Vissza ]