GigaMad Exkluzív




2010. március 4.

Magyar Abszolút Rally Bajnok. Nem sokan mondhatják ezt el magukról, de köztük van Hadik András is, aki 2009 vége óta büszkén viselheti ezt a címet. Ő az első, aki N-csoportos autóval érte el azt az eredményt.



- Kezdjük az elején. Emlékszem, rally pályafutásodat egy Trabanttal kezdted.

- Először túraversenyeken indultunk, majd következett a Rally II. A lehetőségeink arra voltak elegendőek, hogy a Trabantot üzemeltessük,és megpróbáljunk tanulni. Részeredményeink biztatóak voltak, de nagyon sok olyan műszaki hibánk volt, ami kiállással végződött. Aztán Rally I-ben Szabó Gyurival, "találtunk egymásra", jókat vívtunk.



- Miért váltál meg a kétüteműtől?

- A technikai gondjaink sosem szűntek meg. Amikor elkezdtünk Rally I-ben versenyezni, akkor egy nagy tapasztalattal rendelkező Trabant szakértőtől, Erdei Zsolttól vásároltuk a motort, hogy a lehető legjobb legyen. Sajnos akkor már nagyon nehéz volt jó minőségű - gyári - alkatrészhez hozzájutni, így valami szinte mindig elfáradt. Hiába volt erős a motor, vagy jól összerakva a váltó, a féltengely, ha nem bírta el az utcainál közel kétszer nagyobb teljesítményt. Ez is közrejátszott abban, hogy típust váltottunk, Dornai Tibor Peugeot 205-ét vettük meg.



- Két évet mentetek a francia autóval, majd következett az Opel. Miért?

- Azért esett az Astra GSi-re a választásunk, mert az volt akkoriban az egyik legerősebb autó a kategóriájában. Egy teljesen utcai autót vettünk meg, amiből mi építettünk versenyautót. Ebben az időszakban is nagyon sokat tanultam, mind az autóépítés, mind a versenyzés terén.



- Az, hogy relatív gyenge autóval kezdted a pályafutásodat, előnyt jelent ma is?

- Mindenképp! Megtanultam nem elveszíteni az összeszedett lendületet, muszáj volt pontosan autózni, ami egyébként ma is gyors.



- A GSi-t követte az OPC.

- Megöregedett a GSi. Hiába nem kerül annyi kilométer egy versenyutóba, mint egy utcaiba, a fáradása hatványozott. Persze mindig kicseréltünk rajta mindent, ami igényelte, de a karosszéria is fárad, no meg a homologizációja sem tart örökké egy-egy modellnek. Úgy gondoltam, hogy addig bevált az Opel, miért ne folytatnánk azzal.



- Aztán mégis váltottál?

- Igen, mert egy ízig-vérig versenyautót is ki akartam próbálni. Megvettük az Octaviát, ami önmagában egy nagyon jó autó volt, mind a mai napig az volt a legversenyautósabb kocsim. Igazi, gyári kit car, szekvencionális váltóval, üvöltő motorral, nagyon komoly futóművel. sajnos rengeteg műszaki problémánk volt, legtöbbször a váltóval. Sadev gyártmány volt, de akkor még ők is csak tapogatóztak ezen a téren. Üzemeltetünk most egy R3-as Cliót, amiben szintén Sadev váltó van, de ég és föld a különbség az akkori és a mostani között.
A műszaki problémák miatt eladtam az Octaviát, és akkor döntöttem úgy, hogy összkerekes autóval akarom folytatni. Mivel Mitsubishiből rengeteg volt, ezért a Subarut választottam.



- Biztos nem bántad meg!

- Nem! Voltak ugyan nehézségeink, de sikerült felülkerekednünk rajtuk. Nagyon jó kapcsolatot építettünk ki Tommi Makinenékkel, szinte mindent tőlük veszünk a Subarukhoz. Sikerült a beállítások terén is egész jókat találnunk, amiben a nehézséget az is jelentette, hogy szinte csak mi használunk ilyen autóban AST futóművet. Nem volt senki, akinek a tapasztalataira hagyatkozhattunk volna, de mára ezt is megoldottuk.

- Egy évvel ezelőtt gondoltad volna, hogy te leszel az Abszolút Magyar Rally Bajnok?

- Mindig gondol erre az ember, de komolyan nem merült fel. Év közben sem éreztem úgy, hogy mi leszünk az elsők. Asi második kiesése után álltunk úgy, hogy ebből még bármi is lehet, de a többiek is ott loholtak szorosan a nyakunkon. Igazából csak a végén hittem el.

- Minek köszönhető a siker?

- Sok összetevője van, mindegyik kell hozzá. Tavaly sokat mentünk, indultunk a Szlovák Bajnokságban is, ahol holtversenyben a 3. helyen zártuk az évet. Minden versenykilométer sokat számít, illetve az autóval, a beállításokkal is elég jól elboldogultunk.

- Mit vársz a 2010-es évtől? Megszerezni, vagy megvédeni nehezebb?

- Szoros és izgalmas évadot várok. Sokkal több esélyese van jelen pillanatban a bajnokságbak, ugyanis sok olyan pilóta is N-es, vagy S2000-es autóval fog indulni, akik eddig más kategóriában voltak. Ettől élesebb lesz a verseny, ami mindenkinek jót tesz.
Már tavaly év vége felé is látszódott, hogy egyre kisebb volt a különbség az N-csoportos pilóták között, például a Mecseken tizedekre voltunk csak egymástól.

- Hagyományos N-es, vagy S2000?

- Szerintem erre most még senki nem tud válaszolni. Lesznek pályák, ahol az egyik, máshol a másik lesz előnyben. Majd kiderül!

- A Magyar Bajnokságon kívül külföldi indulást tervezel?

- Szlovákiában gondolkodunk, megkerestek ottani támogatók is, hogy szeretnék, ha náluk is indulnánk.

- IRC?

- Nem tudom, esetleg a Barum Rally, de az még arrébb van.

- A bajnoki cím milyen előnyt jelent a felkészülés, és milyet a versenyek időszakában?

- Támogatóink nagyra értékelték az elért eredményt, így számunkra nagyon fontos ez az eredmény. Év közben a rajtsorrend kialakításakor van jelentősége, de szerintem az első tíz autónak még egyformán jók a feltételek, így engem nem zavar, ha másodiknak, harmadiknak, vagy ötödiknek rajtolunk.



Hámor Iván

forrás: www.gigamad.hu