Idén is ott lesz
Húsz év alatt jutott a csúcsra Hadik András




2010. március 11.

Hadik András a '90-es évek óta szerelmese a ralinak. Azóta minden lépcsőfokot megjárva tavaly a csúcsra ért: navigátorával, Juhász Istvánnal és Subarujukkal megszerezték az abszolút magyar bajnoki címet.



- Hány éve készültél, mióta vágytál erre a kupára?

- 1992-ben indultam először rali versenyen, egy túrafutamon, és gyakorlatilag azóta álmodtam róla, hogy bajnok lehessek. N3-ban ez már sikerült 2004-ben, de az abszolút bajnoki cím tavalyig váratott magára. 2009 elején sem gondoltuk volna, hogy év végére sikerül majd elérnünk, de mikor sikerült, nagyon boldogok voltunk.

- Könnyű vagy nehéz bajnoki cím volt?

- Könnyűnek semmiképp sem nevezném, de nagyon nehéz sem volt. Az év első felében azzal, hogy Asi összetör te magát kétszer is, és műszaki hibái is voltak, ezzel nekünk elég nagy szerencsénk volt, mert az igazi esélyes ő volt erre a címre. A Mecsek Rali volt a vízválasztó, és azzal, hogy azt meg tudtuk nyerni, az utolsó két futamon már nem kellett semmit kockáztatnunk: az év vége ezért már egészen nyugodtra sikeredett.

- Számodra kisebbíti a kupád értékét, hogy párhuzamosan két bajnokság is zajlott itthon?

- Elég rosszul jön ki, mert egy kívülálló nem nagyon tud különbséget tenni bajnok és bajnok között, de akárhogy is: mi nagyon örülünk neki

- 2008 óta versenyeztek Subaruval: hogy vált be a márka?

- Az eredményen túl azt mondhatom, hogy jól. 2008 mondjuk nagyon nehéz volt ilyen szempontból, mert szinte alig volt verseny, amin végigértünk, de utána valahogy kiforrta magát és mi is sokat tanultunk, tapasztaltunk, és meglett a gyümölcse: tavaly műszaki hiba nélkül csináltuk végig az évet.

- Nem csak itthon indultál, hanem a Szlovák Bajnokságban is. Miért pont azt választottad a környező sorozatok közül?

- A közelsége volt az egyik fő szempont, másrészt pedig aránylag olcsó ott versenyezni. Két versenyt együtt rendeztek a magyar bajnoksággal, így ez is szempont volt. Egyébként azt mondhatom, hogy sokkal egyszerűbb ott versenyezni: csak egynaposak a versenyek, 100 körüli a gyorsasági kilométerek száma, viszont a pályáik fantasztikusak: csak aszfaltversenyek, de nagyon jó hegyi utakon

- Elképzelhető, hogy ez így lesz idén is?

- Igen, ezt tervezzük, de még semmi biztosat nem tudok ezzel kapcsolatban. Nem csak a szlovák bajnokság vonz: szívesen megmérném magam egy IRC vagy VB futamon is – remélem, lesz rá lehetőségünk idén.

- Azt sem tudod megmondani, hogy itthon mi lesz veled?

- Nem tudom, hogy milyen autóval, de úgy tűnik, az már biztos, hogy az Eger Ralin rajthoz állunk. Természetesen tervezzük az évet, de még sok dolog van tárgyalás alatt, ezért nem kiabálnék el semmit. Ha tudunk, akkor természetesen jövünk minden versenyen.

- Ha konkrétat nem tudunk, beszéljünk a vágyakról: mibe ülnél jelen helyzetben szívesen?

- Tulajdonképpen mindegy, csak raliautó legyen...



A híres miskolci salakpályás prológon András hazai közönsége előtt parádézhatott



Pájer Ani, Kollár Attila
forrás: Autósport és Formula Magazin

www.hadikrallye.hu