Ez csak a kezdet




2010. április 9.

2009 bajnoka elégedett, de Miskolcon előrébb lépne

A tavalyi bajnok Hadik András és Juhász István N12-es Subarujukkal a szezonnyitó Eger Rali abszolút ötödik helyén zártak. András optimista, és reméli, hogy a miskolci futamon eredményesebbek lesznek.

- Az egri futamnak sikerült száz százalékos autóval nekivágni, vagy van még, ami hiányzik a kocsiból?

- Az autó alapvetően fel lett készítve, és már eleve sem volt rossz állapotban. Sikerült tesztelnünk is a futam előtt, ennek ellenére a versenyen rájöttünk, hogy pár beállítást még ki kell tapasztalnunk. Ezért kéne sokat tesztelnünk, de persze erre nem mindig van idő, ám igyekszünk minél többet, mert ha fel akarjuk venni a többiekkel a versenyt, akkor muszáj.

- Például mit?

- A futóművet és a hajtásprogramot mindenképpen kell majd még próbálgatnunk idén, hogy egy kicsit gyorsabban tudjunk menni - a tempós részeken nem tudtam igazán úgy menni, ahogy szerettem volna, de szerintem a következő versenyre kiköszörüljük ezt a csorbát. De műszakilag teljesen rendben voltunk egész hétvégén.

- Mindent összevetve, hogy érezted magad a versenyen?

- Nagyon tetszett, és nagyon jók voltak a szakaszok: az olyan szűk gyorsaságikat valahogy jobban szeretem, mint amilyen a szuhai volt. Az ilyeneket sokkal inkább ralis pályának tartom: nem túl tempósak, de nagyon technikásak. De persze megbirkózunk a többivel is...

- Az eredménnyel mennyire vagy megelégedve?

- Szerettem volna második nap egy kicsit előrébb lépni, de egyszerűen nem tudtam gyorsabb lenni a többieknél, úgyhogy be kellett érnünk ezzel a hellyel - sőt, Herczig Norbiék pechje a mi szerencsénk volt, mert előrébb kerültünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy itthon lehet bioetanolt használni, és azzal valamennyivel erősebb a mi autónk. De mivel a szlovák bajnokságban is indulok, és ez a futam oda is számított, így most nem használhattuk ezt az üzemanyagot - a következő magyar bajnokin viszont már azzal megyünk, és remélem, akkor már nem leszünk hátrányban a többiekhez képest.

- Annak, hogy több bajnokság is végigment a pályákon, mennyiére éreztétek előnyét, vagy hátrányát?

- Talán másnap kicsit koszosabbak voltak a pályák, lévén a túra végigment rajta már kétszer, de annyira nem volt extra, hiszen Magyarországon már hozzászoktunk a felhordásos pályákhoz - a pályalevágás nem egy új dolog...

- Elkezdtétek már a felkészülést a következő futamra?

- Igen, tesztet is tervezünk, főleg, mert mi magunk is miskolciak vagyunk, és mivel a verseny hazai lesz, jó lenne szép eredménnyel zárni.





Pájer Ani, Buczkó Andor
forrás: Autósport és Formula Magazin