 |
 |

38. Allianz Hungária Rallye
2005. szeptember 16 - 18.
Pécs
Magyar Köztársaság AGIP ORSZÁGOS RALLYE BAJNOKSÁG 2005 7. futama
 |
|
 |
|
 |
 |
|
2005. szeptember 20.
Sajtóinformáció
38. Allianz Hungária Rallye
Összefoglaló
Beszámoló a 38. Allianz Hungária Rallye-ról
Azzal kezdeném, hogy köszöntök mindenkit a HADIK Rallye Team nevében. Az idei év felemásra sikerült számunkra, hiszen több futamgyőzelem mellett, több kudarcélmény is volt. Természetesen idén nem titkolt cél a bajnoki cím megvédése, a remény életben tartásához nagyon kellett a Budapest Rallye-n aratott győzelem, ami sikerült, így célunk ismét elérhető közelségbe került. Azért a dolog nem olyan egyszerű, hiszen nem elég nekünk a győzelem, keresztbeverések is kellenek, vagyis jó adag szerencse, ami nem mindig állt mellénk idén. Hát ilyen vegyes érzelmek vágtunk neki Pécsnek.
Tréning:
Sajnos a hétvégi tréningen nem tudtunk részt venni, ezért a rendező engedélyével a versenyt megelőző csütörtöki napon jártuk be a pályákat Andris már jól ismeri ezeket a gyorsokat, meg elég közel is vannak egymáshoz, így elég gördülékenyen ment a dolog. Különös hangsúlyt helyeztünk a szombati két hosszú gyors megismerésére, mert úgy ítéltük a verseny itt fog igazán eldőlni.
Prológ:
Mivel nem számított a verseny értékelésébe nem ütöttük különösen az autót, próbáltuk inkább a közönséget szórakoztatni, ennek ellenére meglepődtünk az eredmény láttán, hiszen elég hátul végeztünk. A kategória folyamatosan fejlődik, egyre jobban megközelítenek, nem számítottunk könnyű menetre a hétvégén.
1. nap:
Az időjárás-jelentést figyelte mindenki reggel, és a legnagyobb kérdés a gumiválasztás volt. Bár meglehetősen hűvös reggel volt Andris az első körre egy fokozattal keményebb gumit választott, mint a kategória társak, ez bejött! A 28 km-es gyors végére már mindenki az elmelegedett gumikon csúszkált, míg mi megnyugtató előnyre tettünk szert. A szervizparkban ismét az időjósok domináltak, hiszen Orfün szinte a földet súrolták a felhők, izzottak is a telefonok rendesen. Andris döntött, maradnak a kemény slickek Hetvehely felé menet kicsit megijedtünk, mikor a szélvédőn megjelentek az esőcseppek, de végül nem tréfált meg az eső, sőt Orfün a nap is kisütött. Így a gumi ismét bejött, a nap végére így már 42 másodperccel vezettünk csapattársaink, Menya és Jana előtt.
2. nap:
A reggeli esőnek szerintem rajtunk kívül senki nem örült, persze Andris nagyon élvezi a saras csúszkálós pályákat. A szervizben esőgumikat tettünk fel, és nekivágtunk az első körnek, a hegyi pályán gondoltuk, hogy Bz fog nyerni, nem is erőlködtünk nagyon, inkább Abaligetre és Nyárásvölgyre koncentráltunk, ezt a 2-őt meg is nyertük. A következő szervizparkban a gumicserék tilalmát feloldották, így azután intermédiákra váltottunk, mert úgy ítéltük a pályák száradóban vannak, a hegyin egy kisebb hibával sikerült felmenni, ami a rövid pályán 6. helyet jelentett, ez ugyan összetettben nem veszélyeztetett, azért Abaligeten javítottunk 1,6-ot az előző körhöz képest. Nyárásvölgy elejét kicsit elóvatoskodtuk, hiszen már az első körben is nagyon sáros volt, de így is csak 0,4-gyel jöttünk rosszabbat. Az utolsó hegyin autóztuk a legjobb időnket, 2,4-et javítva, de ez is csak 4. idő volt a kategóriában 9. A beíró után megvártuk Menyáékat, akik az utolsó percig meccseltek Holczerékkal. Csapattársunk is szenzációsan jött fel, mindössze 0,1-el volt rosszabb nálunk, és ekkor jött a meglepetés Holczer ideje után összetettben a különbség 0,0 vagyis egál. Mivel az első gyorson kettejük közül a Holczer ideje volt jobb, így övé lett a 2. hely. Nagyon sajnáltuk a Menyát, hogy nem sikerült még 1 tizedet találni valahol, ugyanakkor gratulálunk nekik, hatalmas csata volt és nagyon szép eredmény.
Nekünk végül 54,7 másodperc előnnyel sikerült nyerni, a hátrányunk a bajnokságban 7 pontra csökkent. A Zemplénbe is nyerni megyünk, reméljük a szerencse nem pártol el tőlünk és elérjük a kitűzött célt.
  
A sajtóinformáció letölthető változatát itt találod
|
|
|
 |
|
 |
|