képek
videók
média
támogatók

XVII. Rallye Prešov 2010

2010. április 30 - május 1.
Prešov
Szlovák Köztársaság 2010. évi Országos Rallye Bajnokság
3. futama


2010. május 7.

Az abszolút ötödik és az N4-es kategória második helyét szerezte meg a Szlovák Rally Bajnokság 3. futamának számító XVII. Rallye Prešov-on Hadik András és Juhász István.
Nyolc gyorsasági szakaszt sűrítettek bele a szervezők egy napba, s a pályabejárásra sem hagytak túl sok lehetőséget, de mindezek mellett egy nagyon jó hangulatú versenyt tudhat maga mögött a Subaruval versenyző páros.

Hadik András: a városi gyorsasági - ami háromszor szerepelt az útvonalunkban -, egy szlalom jellegű pálya volt, amit én nem igazán szeretek, s az első alkalommal még a padkának is neki mentem, ezért lassabban teljesítettem ezt a szakaszt a vártnál, mert féltem egy esetleges defekttől, ráadásul a futómű is megsérült. A következő gyorson túl hamar érkeztem meg egy lassítóhoz, így tolatnom is kellett. A második körben egy szakaszon picit lecsúsztunk az útról és a jobb első kerék tele ment földdel, így kénytelenek voltunk lassítani, így elég nagy hátrányt szedtünk össze és a fiatalabb Béreš elénk került, ami azt eredményezi, hogy a bajnokságban 2 ponttal átvette a vezetést!
Összességében ez egy rövid, de nagyon nehéz verseny volt, mert új pályákon mentünk és a pályabejárásra sem volt sok lehetőség. Mindezek tényében örülök a helyezésnek, hiszen kiváló pilóták végeztek előttünk!

A sajtóinformáció letölthető változatát itt találod

[ Vissza ]
hírek . versenyzők . autók . szerviz . versenyek . képek . videók . média . támogatók . kapcsolat